Vizsgaidőszak! Az év azon része, amikor még az a hallgató is elkezdi használni a technikai berendezéseket, aki egyébként messziről kerüli őket. Persze ilyenkor muszáj, választás nincs. (Illetve van, de az elégtelen félévet eredményez...)
A számítógépes kabinetekben is szaporodnak azon felhasználók, akik most használják először a gépeket, és még soha nem nyomtattak vagy fénymásoltak az intézményünkben, sőt, soha nem is töltöttek pénzt a kártyájukra. (Külsős olvasók kedvéért: nálunk chipes kártyával tudják használni a fénymásoló és nyomtató berendezéseket, amire előre pénzt kell tölteni, hogy a gépek aztán azt számolhassák le. Ugyanezzel a kártyával mennek a számítógépek is.) Első körben persze - az év elején megjelenő diákokhoz hasonlóan - tisztázni kell, hogy az egyetemi jegyzettámogatás nem használható, mert bár "azt is a kártyára rakják", az valójában vonalkódos rendszer, a gépeink pedig a chippel működnek. Ezen túl is estünk, megbeszéljük, hogy hogyan lehet pénzt tölteni a kártyára, és már megy is a dolog. Legalábbis én azt hiszem, és sajnos a kedves felhasználó is - ez pedig az ő fejében annyit jelent, hogy a nyomtatás gomb után jön az OK gomb, két kattintás, és aztán kiköpi az anyagot a nyomtató. De ő téved. Miután az én visszajelzőmön nem jelenik meg semmi, és harmadszor is átesett az alapbeállításként megjelenő "Document Writer" opción, elárulom neki, hogy talán a nyomtatóra kéne küldeni az dokumentumot. Bár az átlagfelhasználó megjegyzi, hogy ez milyen bonyolult, és mennyi mindent kell állítani (pedig még nem beszéltünk a több oldalt egy lapra és ne úgy álljon a kép típusú óhajokról!), végül sikerül, nálam is megjelenik minden rendben.
De még messze nincs vége. Persze, jövök, segítek kezelni a nyomtatót, de amikor mondom, hogy hozza a kártyáját, akkor jön a kérdő tekintet: vegyem ki a számítógépből? Igen. Ez így működik, a kártya nem lehet egyszerre két helyen... De én még dolgozni is szeretnék! Akkor majd visszadugod. Olyat lehet? Lehet. Éljen! Beállítunk mindent, szépen zúg a nyomtató, hallom pörögni a lapokat. Imádom a felhasználók által produkált REM-et, és az arcukra fokozatoson kiülő kétségbeesést, ahogy keresik, hogy a nagy szürke doboz melyik végéből kéne hogy jöjjön a papír, és miért nem látja a munkája gyümölcsét. A nyomtatás kezdete óta már nem először megszánom és elárulom neki, hogy majd egyben dobja ki a teljes dokumentumot, és még a tálcát is megmutatom, ahová várhatja.
A fent leírt eset viszonylag mindennaposnak nevezhető ("mindenórásnak"), ám az imént egy érdekes jelenettel egészült ki a folyamat. Miután a fiatalembert otthagytam a gépnél és visszaültem a helyemre, újra megjelent. Ilyenkor általában reklamáció jön, hogy ő nem így állította be (azt hiszi!), és miért vannak közte üres lapok, és kéri vissza a pénzét. Ám ma nem ez történt. A fiatalember megkérdezte, hogy ugye 8 Ft egy oldal (igen, kb. 50-es betűmérettel van az orra elé függesztve a pultra), és látom, nyitja a pénztárcáját. Először nem is értettem, mit akar. Aztán kopp - ki akarja fizetni a nyomtatást?! Ezt így hirtelen meg is kérdeztem, és a kérdésemnél csak akkor lepődött meg jobban, amikor elárultam neki, hogy azért kell a folyamat előtt pénzt tölteni a kártyára, mert a nyomtató abból vonja le az oldalankénti 8 forintot! Tényleg? És kiült az arcára a bárgyú mosoly, majd ezzel a kifejezéssel a képén, mint aki büszkén fedezte fel, hogy nem kell fizetni a nyomtatásért (!) megköszönte a segítséget és távozott... De legalább feldobtam a napját!
Még egy darabig értetlenül néztem utána, aztán megjelent a következő "még sosem használtam" delikvens...
